Nautilus

Belső utakon...

Érdekes, a bűnöző cigányok ellen senki nem lép fel, a törvényesen működő Gárda ellen meg jogászok hada keresi az apróbetűs törvénykönyvi bejegyzésekben az alapot, amivel megszüntethetnék.

Tény, hogy egyes helyeken a cigányok büntetlenül randalíroznak, a rendőrség meg nem lép, létrehozva ezzel azt az űrt, amibe a Gárda jó érzékkel beröppent. A kérdés tehát elsősorban nem az, mit lehet tenni a Gárda ellen (már ha egyáltalán kell ellene tenni valamit, amit nem hiszek, sőt...), hanem hogy ezt az űrt a rendőrség és a politika egésze miért hagyta/hagyja kitöltetlenül? Mert úgy hagyja, ez tény. És a magukra hagyott százezrek előbb-utóbb lincselni fognak. Miért kell ezt megvárni? Kinek jó ez?

Kolompár Orbán is jobban tenné, ha nem farkasszemet akarna nézni a Gárdával, hanem konstruktív javaslatokkal állna elő, mit lehet tenni a kialakult cigánybűnözés ellen. Ugyanis ők is (elsősorban ők) kellenek a probléma megoldásához. Már ha nem akarják a számukra fájdalmasabb megoldást választani.

Újabb palack bort bontottam fel pár hete: egy Bárdos és Fia Blauburgert.

A pincészet jó ideje képviseli sikerrel a mátrai borvidéket a kb. ezer forintos borok között.

A blauburger fajtát eredetileg egy osztrák borász állította elő a kékfrankos és a kékoportó (portugieser) keresztezésével. Nos, a bor nem rossz - bár cuvée-ben jobban szeretem ezt a párosítást -, de az íze kicsit zavaróan kesernyés. Ráadásul a levegő sem tett jót neki, a hűtőben hátrányára változott az íze a felbontott palackban. Hja, akinek nincs vákuumzárja...

Valamit majd ki kell találnom, hogy változatosabbak legyenek a bor-fotóim...

Írhatnék koszos cigányokról is valami jót, ha már egy Szeremley borról ódákat tudok zengeni, ahogy eddigi egyetlen kommentezőm írta vala, mégis inkább Gere Attlia borairól emlékeznék meg egy bejegyzés erejéig. Tegnap ugyanis a BorPont-ban (www.bor-pont.hu) velük volt szerencsém megismerkedni.

Kezdem kicsit érteni, miért pont ő és a hozzá hasonló borászok emelkedtek ki a sorból, azon kívül, hogy jókor voltak jó helyen (ő pl. erdész végzettségű). A kulcsszó az alázat - mint annyi más helyen is. Annyi nagyarcú, öntelt fazon mellett üdítő ezeket a vígkedélyű, laza, jó értelemben vett egyszerű EMBEReket hallgatni, ahogy órákon át mesélnek, el-elkalandozva minden irányba. Nincs misztifikálás, öntömjénezés, nincsenek sztárallűrök, csak szakértelem és szeretet. A bor, a szőlő, az emberek és az élet szeretete.

A pincészet történetének hallgatása közben az első bort, egy olaszrizlinget (1.350,- Ft) kóstolgattunk. Semmi különös, mezei olaszrizling, gazdag illattal, kicsit soványkább testtel.

A primőr rosé (1.320,- Ft) már mutatott valamit, bár ez is inkább csak divatbor, valamiért igényli a piac. Beszélgetések jó kísérője lehet.

Ha Villány, akkor vörösbor, jut eszébe az embernek, így a 2006-os portugieser (1.420,- Ft) jól jött már "halovány" társai után, mégsem volt igazán komoly. Gere szerint is inkább mindennapi fogyasztásra ajánlott, "borozok-a-barátokkal" ital, amolyan üdítőital a testesebb vörösek mellett.

A Cuvé Phoenix (50% cabernet sauvignon, 30% kékfrankos, 20% portugieser; 2990,- Ft) aztán meghozta az elvárt minőséget is. Hosszan szagolgattam még az üres poharat is, mivel igen ismerős volt az illata, csak nem jöttem rá, mire emlékeztet. Aztán beugrott: a 100%-os szatmári, cukor nélkül készített szilvalekvár egy az egyben. A www.gere.hu honlapon utólag megnézve meg is említik a szilva illatot. Érdekes, miket tud produkálni a szőlő...

A cabernet sauvignon nem kedvenc fajtám, valamiért nem preferálom, ennek ellenére az ötödik bor, egy 2004-es sauvignon (3.990,- Ft) nem is volt olyan rossz. Gazdag illat és zamat.

A király a Cabernet Franc Selection 2004-es volt (6.600,- Ft). Valóban, a fajta (hasonlóképpen a merlot-hoz) jó helyre került Villányban, igen ütős bort eredményez.

Mivel a négyezres belépőből ezerötszáz levásárolható volt, vettem kis ráfizetéssel egy Cuvé Phoenix-et. Majd egyszer megbontom, addig pihen a garázsban fektetve, ott most kellemes idő (7-8 °C) van. Aztán tavasszal vagy megbontom, vagy bemegy a hűtőbe.

Kár, hogy nem mentem borásznak. Bár még most sem késő...

Tegnap beneveztünk két kollégámmal a győrzámolyi Gokartmánia kupára. A mi kategóriánkban (75+ kg) 30 nevező indult, én a szerény 20. hellyel voltam kénytelen beérni (a két kollégámat így is megvertem). Nem tetszett, hogy 10 kerek perce volt mindenkinek szabadedzés címszó alatt, ami 35 mp-es körökkel számolva 17 kör, a két időmérő meg mindössze 6-6 mért körből állt. A szabadedzésen 33,04-et mentem, a második időmérőn is hasonlót, viszont az első időmérőt sajnos elrontottam, négy tizeddel rosszabbat menve ugyanazzal a gokarttal, amivel a másodikon is. Sajnos mindkét eredményt figyelembe vették, pedig 66,1-es összidővel simán benne lettem volna az elődöntők egyikében.

Az ebéd viszont finom volt, mezei pörkölt, vastag szelet kenyerekkel, meg nagy uborkákkal...

Álmos vagyok éppen, mert újra a Dunát néztem: Ingmar Bergman "Csend" trilógiájának harmadik részét ásítoztam végig.

A csend Bergman szerint a hiány filmje. Már nem keressük Istent, nem is kérdezősködünk, már csak a csend maradt. "Amíg az első két darabban arra figyeltünk, mit mondanak a színészek, most arra figyelünk, miről hallgatnak", olvastam valahol. Egyesek Bergman művészete csúcsának tartják a filmet, amelyben a végletekig letisztult, örökké tartó csendet élhetjük át. Nos, ha így van, a film olyan jól sikerült, hogy majd' elaludtam, annyira unalmas. Teccikérteni, ez olyan, mint a gimis rajzkönyvünkben a fehér alapon piros négyzet. Vagy a rózsaszín téglalapokat festő "művész", aki a letisztultságnak arra a fokára is eljutott élete vége felé, hogy csak fekete vásznakat festett. A csend természetesen többet ér az előbbieknél: ha csak a fekete-fehér film fény-árnyék viszonyait nézem a színészek arcán, már zseniális. Csak nekem kevés. Ennyire azért ne tisztuljunk le. Ez olyan, mintha arról szólna a film (arról is szól talán), hogy nincs mit mondanom.

Az élet az Isten csendjében annyira szörnyű, hogy csak vergődünk benne, mint a partra vetett hal. Sajnos a film nézése közben valóban ilyen érzésem volt - menekülni. De nem az élettől, hanem a filmtől...

Tegnap 15-en elmentünk gokartozni Győrzámolyra. Két forduló után negyedik legjobb átlagidővel jutottam a döntőbe, ahol már nem tudtam újat mutatni, és csak ötödik lettem, de a minimális elvárás teljesítve.

Nov. 18-án lesz a második Gokartmánia Kupa, kb. 80-100 résztvevővel, három kategóriában, lehet, hogy benevezek. Nem a fent látható, hanem új, piros színű Michael Schumacher gokartokkal, három pályabíróval stb. Szóval jó lenne.

Karra kicsit edzenem kéne, a döntőre már csak úgy tudtam kanyarodni, ha a lábammal kitámastztottam a kezeimet...

www.gokartmania.hu

Tegnap este a városban hagytam az autómat, este mentem érte. Egy sötét, kivilágítatlan kis utcán kellett végigmennem, ráadásul az eső is esett. Egyszercsak befordul egy opel astra nagy gázzal, szembe velem. Aztán rámhúzta a kormányt, és belement egy pocsolyába lelocsolási célzattal. Szerencsére elvétette, de elég közel volt. Ment egy pár tíz métert, megfordult, és vissza ezerrel. Közben én balra befordultam egy másik utcába, ahol a kocsim állt. Elérte a kereszteződést, és ott vár jó fél percet, szinte láttam a tekintetét, ahogy azon gondolkodik, utánam jöjjön-e. Elértem az ajtót, beszálltam, központi zár be - fószer meg el, ezerrel.

Kissé ijesztő volt. Ilyenkor sajnálom, hogy nem rendőrnek vagy katonának mentem, kicsit megijeszthettem volna én is egy kilenc milliméteres Parabellummal...

Újabb mestermű Bergmantól: vasárnap az Úrvacsora volt látható a Dunán.

A trilógia második része ez, melyben tovább dübörög fülünkbe elviselhetetlenül az Isten csendje, mely magányra kárhoztat.

Isten erősnek teremtett testben és lélekben, de nem adott mellé feladatot, mondja Märta Lundberg (Ingrid Thulin), és jobb híján a pap (Gunnar Björnstrand) szerelméért harcol. Amaz viszont eltaszítja, egyértelművé teszi, hogy neki nem kell ez a "szerelem", aztán mégis együtt maradnak. Együtt egy szerelem nélküli kapcsolatban, mely az utolsó szalmaszál.

Márpedig élni kell, mondja a tiszteletes Jonas Perssonnak (Max von Sydow). Miért, kérdez az vissza. Igen, miért is? Nincs válasz. Persson főbelövi magát, a pap pedig viszi a hírt az özvegynek. Akkor magunkra maradtunk, mondja rezignáltan a feleség, aki a negyedik gyermekét várja éppen. Nincs semmi sírás, semmi jajgatás. Történt egyáltalán értékvesztés?! Vagy úgysincs értelme az egésznek, teljesen mindegy, mikor halunk meg.

Isten hallgat, mi pedig kapaszkodunk. És talán nem is kell más, a halálig kibírjuk így is. Talán jobb is, ha nem szólal meg az Isten, ha nem jelenik meg nekünk. Mert lehet, hogy csak egy pók...

Vasárnap este, lefekvés előtt még megnéztem, lesz-e valami értelmes a tévében, és láss csodát: Ingmar Bergman tiszteletére levetítették a Tükör által homályosan című remeket. S mi több, a trilógia másik két darabját is műsorra tűzték, az Úrvacsora most, a Csend jövő vasárnap lesz látható. Persze este tíz után, de ne legyek telhetetlen. Amúgy meg az eddig általam látott Bergman filmek talán száz százalékát a Dunán láttam, köszönet illeti érte őket.

"Láttam Istent. Egy pók volt." - mondja a félőrült Karin, a film csúcspontjaként. Az örök kérdés, van-e Isten, és ha nincs, hogy lehet ezt elviselni, itt is végigvonul a filmen. Talán mégsem Karin az őrült? Már reménykedünk mi is, hogy az ajtó mögül valóban Isten bújik elő... Bizonyíték-e Isten létére a szeretet?

Sokan bele sem mernek gondolni a fentiekbe, Bergman meg egyenesen, betegesen perverz módon belevisz a sűrűbe. Igazán katartikus élményt ezzel persze keveseknek okoz. A többség - kellő értelem hiányában - eleve nem foglalkozik ilyen dolgokkal, mások meg inkább elborzadnak, és sikítva menekülnek. Azoknak meg, akiknek ez mindennapos dolog, már nem okoz katarzist. Mai fejjel újranézni ezeket a filmeket nekem sem akkora élmény, mint volt anno, nyiladozó értelmű, kétségektől és félelmektől gyötört, mindenben bizonytalan tizenévesként. De akkor meghatározó volt. S attól, hogy ma már kissé túlhaladott, nem veszített az értékéből.

A "túlhaladás" persze néha visszafejlődést jelent. Nagy a kísértés, de próbálom a hit csapdáját elkerülni. Vonzó ajánlat az elme lebutítása, mely segít elviselni a lét értelmetlenségét, vagy látszatértelmet ad neki. Még azért küzdök kicsit, nem adom be olyan könnyen a derekam...

Végre sikerült az ízlésvilágomhoz és a pénztárcámhoz is illeszkedő borospoharakat vásárolnom (499 Ft/db, 250 ml), mellé egy üveg bort, s el is készítettem életem első borfotóit.

A bor egy kadarkából készült újbor, melyet a Szent Gaál Pincészet "Badarka" néven hozott forgalomba. Játékos nevével ellentétben a bor komolyan veendő, bár első ízlelésre kicsit kesernyés íze meglepett. A bor egyébként a pincészet leírásának megfelelően játékos, üde bor, nem hasonlítható egy hosszabb tölgyfahordós érlelésen átesett kadarkához, de nem is baj.

Szokatlan, nyaknál átkötött egyedi papírcsomagolás teszi tetszetőssé a palackot (fotó: www.bor-pont.hu).

 

A bor ivásához nélkülözhetetlen a megfelelő hangulat. Olyan ez, mint az előjáték...

S miután kellően ráhangolódtunk, jöhet maga a bor. Ne tessék persze egyből nekiesni, a szín és illat kellően hosszú vizsgálata elengedhetetlen az ízlelőbimbók felkészítéséhez!

Egészségünkre!

(A két utolsó kép saját készítésű. A bor jelenleg akciósan 750,- Ft.)

"Keresni, várni, semmit sem akarni,
Szeretni, vágyni, egyedül maradni.
Nézni a világot becsukott szemekkel,
Látni azt, amit még nem látott ember.
Gyönyörködni titkos mély harmóniákban,
Emlékezni arra, mit sohasem láttam.
Szeretni, imádni a szent tisztaságot,
A szelet, a felhőt, a havat, az álmot.
Tenni a helyeset, nem kis örömpénzért,
Nem a túlvilági örök üdvösségért.
Tudni, hogy nincs cél, tudni, hogy nincs Isten,
Félni, hogy talán igazság sincsen.
Tudni: az ész rövid, az akarat gyenge.
Hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre.
És makacs reménységgel mégis, mégis hinni,
Hogy amit csinálok, az nem lehet semmi.
És örülni tudni a nagy megnyugvásnak,
A fájdalmat, örömöt gyógyító halálnak."

Teller Ede

Annyit szidtam már a cigányokat, hogy illendő beszámolnom a kellemes csalódásról, ami a minap ért. Eladom a 16 éves Opel Corsámat, és jelentkezett érte egy roma pár. És most tessék megkapaszkodni: mobilon jelezték, hogy a neten(!) látták a hirdetést, és megnéznék az autót, mert az asszonykának kellene, munkába(!) járáshoz! El is jöttek. Normálisan öltözött, illemtudó, halk beszédű, az autóval finoman, hozzáértően bánó emberekkel ismerkedtem meg. S bár az autót egyelőre nem vették meg, örülök, hogy találkozhattam velük. Üzenem minden cigánynak: itt a példa! Sok magyar nincs ilyen szinten...

Akkor ma se nyitok ki... mondanám ma is, mint a nyuszika, akit minden reggel a bolt előtt kígyózó sor végére löktek a nyitásra váró erdőlakók. De nem mondom, mert be szeretnék számolni a tegnap történtekről, ezért ezennel megnyitom a Nemigazország jogutódját, a Nautilus-t.

Írtam már egy korábbi bejegyzésben az első borkóstolásról, amelyen volt szerencsém a nemrég nyílt győri Bor Pont nevű borszaküzletben.

Akkor az Apátsági borokat mutatta be Liptai Zsolt főborász. A mostani kóstoló nem volt ennyire szabályos, most csak az üzlet aktuális kóstolási kínálatából válogathattunk, ki-ki ízlésének, hangulatának és hozzáértésének megfelelően.

Maga a szaküzlet boltívekkel tarkított, kisméretű téglából rakott falaival, ízlésesen elhelyezett termékeivel megfelelő alaphangulatot biztosított a kóstoláshoz.

A borok is méltó módon, kellő hőmérsékleten várták, hogy megízleljük Magyarország vezető borászainak alkotásait. A megkezdett palackok nedűinek épségét egy speciális műanyag záródugó védte az oxigénnel való túlzott érintkezés nemkívánatos hatásaitól. A palackokat korábban egy erre a célra kialakított kézi szivattyúval a már behelyezett dugón keresztül vákuumozták.

Bűntársaimnak szerencsére több eszük volt, mint nekem, és beszerezték a szükséges kellékeket egy zacskó apró pogácsa és kb. húsz deka sajt személyében. Ezek nélkül ugyanis két-három bornál többet nem lett volna érdemes kóstolni.

Mivel mindenki kedve szerint szemezgetett, a saját fogyasztásomra korlátozom az ismertetést. Első körben egy somlói juhfarkkal próbálkoztam.

A Tornai pincészet 2004-es nedűje igen szép színnel és kellemes illattal ejtett rabul, ami után az íze kissé csalódás volt. Nem baj, eddig még nem volt szerencsém a fajtához, és már régóta szerettem volna közelebbről megismerni.

Következett a szintén régóta áhított, Szeremley Huba féle kéknyelű szintén a kiváló 2004-es évjáratból. Egy palack ára háromezer forint körül mozog, ami a borász hírnevéből, a bor minőségéből és az ősi fajta ritkaságából és hozamszegénységéből tevődik össze.

A bor halványzöldes színével kevésbé tetszetősen indított, mint a juhfark, de illata és íze kárpótolt érte: egy markáns, férfias, hosszú lecsengésű ital megismerésével gazdagodtam általa.

Ezzel magam részéről le is zártam a fehérborok sorát, megfelelő teret hagyva kedvenc vöröseimnek. Egy egyszerű, szintén 2004-es Vida Péter kékfrankossal próbálkoztam, kevés sikerrel. Pedig szeretem a fajtát, de maradok inkább a soproniaknál.

Nem volt előzetesen tervbe véve, de rábeszéltek a Liszt Merlot barrique-ra (2003), és nem is okozott csalódást. Valahogy idegenkedtem eddig a merlot-tól, de a pannonhalmi és ez után át kell, hogy értékeljem az álláspontomat. Leírása szerint "sötét rubinvörös színű, nagy koncentráltsággal rendelkező barrique. Tanninja érett, mely igen magas szárazanyag tartalommal párosul. Illatában az aszalt szilvára utaló jegyeket hordoz. Hosszú utóízzel rendelkező, tartalmas, egyensúlyos savakkal rendelkező bor." Stimmel.

Visszatérve az eredeti elképzeléseimhez, és a Vida pincészethez, egy szekszárdi kadarka értékeiben próbáltam elmélyülni.

Mindig szerettem volna szekszárdi kadarkát inni. Bár nem ismertem a fajtát, valahogy éreztem, hogy közel áll hozzám, és valóban, az eddigi legjobb választásnak bizonyult. Kemény, testes, férfias bor, karakteres ízzel. Bravó.

Záróakkordként a Bock Villányi Royal Cuvée 2002 tette fel az i-re a pontot.

Sötétrubin szín, feledhetetlen illat, és egészen elsöprő íz. Intenzív, hosszan lecsengő bor, méltó befejezés. Még egy törkölypálinkát szerettem volna megízlelni, de ezek után lemondtam róla.

Vallom: a bor szeretete az élet szeretete. A szőlőben, a borban, a talajban, az időjárásban, és a hozzá kapcsolódó emberi munkában az egész világ megtalálható a maga nagyszerű, mégis alázatos, tiszta formájában. A bor az élet ünnepe, a lét koronája. Köszönet illeti a létrehozó erőket.

A képek a Bor Pont honlapjáról származnak.

www.bor-pont.hu